Utánunk a végtelen. Majd egyszer összeszámolom, pontosan mekkora utat is tettünk meg, most legyen elég egy becslés: kábé kétezerötszáz kilométert. Veszedelmes. Hiába no, kibebaszott jók vagyunk. Igen, megcsináltuk, és mi nemcsak úgy mondjuk. Tényleg.
Kell még kis idő, míg összeszedem magam, meg egyébként sem lesz két perc mindent megírni. Tizenkét nap nem kevés, pláne nem huszonnégy óránál hosszabb napok esetében.
Légörvény, eső, Dr. Tulp anatómiája a falon a pincelakásban, pszichopata kinézetű host az ankarai gettóban, hóvihar, jeges szél, sokszor nem fürdés, de ha igen, az is inkább hideg vízben macskamosdás, vergődés a semmi közepén, majdnemcsövezés, pirulás a harminc fokban, levegőben folyó páratartalomban. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, kemény pillanatok tömkelege Európától nagyon messze, mégis itt írom ezt, úgyhogy semmi komoly, rendben vagyunk. Koszosan, büdösen, de egyben.
