Ma nem megyek sehova, úgyhogy van időm írni a szokásos agymenéseimet. Nincs naplemente, nincs dumálás a parton, semmi nincs. Élet sincs. Eső van csak.
Szinte folyik az égből, a mintha dézsából öntenék nem csak üres mondás, itt tényleg úgy esik, nem csak mintha. Otthon persze láttam ilyet nem is egyszer, de az nyáron volt, és nem is tartott napokig, maximum egy óráig. Már három napja ömlik, és ebből csak ma nem áztam szarrá, kedden meg szerdán sikerült. A keddi különösen kedves emlék marad. Mikor még otthon voltam, írtak az itteni egyetemről, hogy hozzak ki hat igazolványképet, meg egyet beszkennelve küldjek el nekik. Megcsináltam, ahogy kérték, hoztam is hatot, mire itt közölték, hogy ja, bocsi, amúgy hét kellene, erre nekem szabad volt még egyet leakasztani valahonnan. Szerencsém volt, hogy a beszkennelt képet elmentettem a gépemre, így csak keresnem kellett egy fotóboltot (fotosopp), ahol nyomtatnak nekem egyet fotópapírra.
Emlékeztem, hogy itt Akyakában van valami ilyesmi, úgyhogy nem is mentem be azért Muğlába, gondoltam, hogy meg tudom csinálni helyben is. Elmentem a fényképészhez, hogy ezt kellene kinyomtatni, de nem értette, mit akarok. Bedobtam a varázsszót: INTERNET? Mondta, hogy tamam, meg felállt, és mutatta, hogy foglaljak helyet a székében. Betöltöttem a google fordítót, beírtam magyarul, amit akartam kérdezni (török billentyűzeten ez a kábé 4 szó volt vagy fél perc), ő válaszolt, lefordítottam, és kiderült, hogy ő csak a tulaja a helynek, nem tudja, mit hogy kellene csinálni, mert a fényképész fent van Muğlában, és csak szerdán jön vissza Akyakába. (Zárójelben: akkor minek van nyitva az üzlet, ha nem lehet csinálni ott semmit?)
Akkor fel akartam menni Muğlába, de hatkor bezárnak a boltok, és akkor már fél hat volt, úgyhogy esélytelen. Így jutottam el a keddhez, amikor hétkor fel kellett volna kelnem, hogy korán induljak a városba képet nyomtatni, hogy mire megyünk a rendőrségre, készen legyek. Mire odaértünk, már eléggé készen is voltam, de nem pont úgy, ahogy azt korábban gondoltam.
Már a kezdés is csodálatos volt. Beállítottam előző este az ébresztőt 7 órára, de mikor, ha nem éppen a legjobbkor, persze, hogy nem szólalt meg. A fél nyolcas busszal akartam menni, de 7.33-kor keltem csak fel, amikor Karesz telefonja csörgött, de addigra már kakukk volt. 40-re kint voltam a buszmegállóban, a busz 8 után pár perccel jött, és mire felszálltam, már be volt ázva a cipőm, mert persze, hogy akkor kezdett el ömleni, mikor elindultam otthonról.
Nagy nehezen beértünk Muğlába, a buszról leszállva már nem csak a cipőm volt vizes, és mire begyalogoltam a központba, már tökéletesen frusztrált voltam. Vettem egy esernyőt, de már mindegy volt - addigra pont annyit jelentett, mint halottnak a buborék. Bementem egy fényképészhez, nem nagyon beszélt angolul, de értette, hogy mit akarok. A bólogatás nemzetközi nyelv. 9-re mentem hozzá, és mutatta az óráján, hogy fél kilencre lesz kész az a négy nyomorult kép. Unalomölésként előre-hátra folyattam a vizet a cipőmben.
Fél kilenc előtt pár perccel készen is volt, majd rohantam a buszhoz, és mire odaértem volna a megállóba, ahonnan az egyetemre indulnak a buszok, hívott Nadir, a koordinátor, hogy majd bejönnek értem, menjek az Atatürk szoborhoz, felvesznek ott. Vissza 1 kilométert...
Felvett a busz, mehettünk Muğlából Ulába, nehogy valami egyszerű legyen. A tartózkodási engedélyhez kell a 7 darab igazolványkép, meg 149 líra, és kétszer kell bemenni a rendőrségre. Egyszer a körzeti hivatalba, Ulába, ahol lecsekkolják, hogy én vagyok-e a képen, vagy valami albán menekült; majd Muğlába kell menni, ahol meg is kapjuk a papírt.
Utána még visszavittek minket az egyetemre, de már az egész napot a hf-ra kívántam, csak haza akartam menni, és száraz ruhát felvenni.
Másnap fél kilenctől volt török óránk, de mivel hamar beletanultunk az itteni módiba, csak fél tízre értünk oda, amiből semmi probléma nem volt, mert ők is így gondolták. Nem volt nagy élmény, de még mindig jobb volt, mint az a múltkori buli Marmarisban. Valentin-napra kinyitott pár bár, és tele lett mindenféle jöttment öreg nénikkel meg bácsikkal, ráadásul a zene is langyi volt, ááh. Nem tudnak ezek itt bulizni. Habár itt még mi se. Ilyen árak mellett, kiezte.
Szóval tegnap is megáztam, mikor mentünk reggel a buszhoz. De mivel ma nem volt órám, végre kialudtam magam. Holnap remélem, már jobb idő lesz. Nem bírom idebent. Nem azért jöttem ide, hogy bent üljek, mert szakad az eső. De ez is elmúlik majd. Erről szól itt a február.
