A Japánban történt események első felvonásának másnapján skype-oltam a szüleimmel, és kérdezték, hogy éreztem-e valamit a földrengésből, mert állítólag műszerekkel még Magyarországon is kimutatható volt. Semmit nem éreztem belőle. Március tizenötödikén azonban a környékünkön is megremegett a föld.
Repedtek a földek, omlottak a hegyek, mintha százhatvanhárom év múlva Petőfiék indulatai keltek volna életre. Valahol. Itt semmi nem volt. Tegnap délután, török nyelv után volt még egy prezentációs óra, ahol valahogy szóba jött a japán helyzet, mire a tanár mondta, hogy egyébként Muğlában is rengett a föld. Erre csak néztünk hülye fejjel, mint aki nem ért semmit (ugyanakkor semmitmondóan sokatmondó volt ez a nézés, pláne öt óra alvás után). Dino, a szlovén srác (ő fent lakik Muğlában) mondta, hogy ő érezte, mozgott a ház vele együtt, meg nagy hájp volt mindenhol. A tanár rákontrázott azzal, hogy ő az irodájában ült, és egyszercsak elkezdett billegni az asztal, meg a szék, majd a polc, és így tovább. Mi sajnos nem ott lakunk, hanem a parton, Muğlától olyan harminc kilométerre, így mi kimaradtunk a buliból.
Egy török internetes oldal így ír az eseményről:
Az isztambuli Boğaziçi Egyetem Időjárásmegfigyelő és Földrengéskutató Intézet jeletése szerint a mai napon, 16:50 perckor, a rengés epicentrumában 3,8-es magnitúdójú földrengés történt Muğla városában. A Muğla tartományban található Ula és Yatağan településeken is érezni lehetett a földmozgást, amely rövid pánikot okozott. Az eddigi jelentések alapján sem emberi életben, sem tulajdonban nem esett kár.
Egyébként tele van ezzel a dologgal a török internetes sajtó, pedig nagy kis lófasz volt az egész.
Három egész nyolc tized. Hagyjuk már, emberek...
